Az alábbi leírásért hatalmas köszönet DKori Cartársnak, hogy tudását rendelkézsünkre bocsátotta,és dolgozott vele!
Örök kérdés a Stilok modelltörténetében a felszereltségi szintek pontos beazonosítása. Azt kell mondjam, elég nehéz dolgunk van, ha pontosan meg akarjuk fogalmazni mit is tartalmaz egy-egy felszereltségi szint alapáron, ugyanis a Stilo életciklusa során többször módosítottak az elérhető felszereltségi szinteken, illetve azok alaptartozékain. A helyzetet tovább színesíti, hogy a (fanatikus) tulajdonosok (mivel általában relatíve könnyen megvalósítható) szeretettel ajándékozzák meg kedvencüket egy-egy utólagosan telepített, de gyári, többnyire bontott kiegészítővel (pl.: tempomat, ConnectNav, bőr ülések, Abarth óracsoport stb.), így adott esetben az évek során kerülhettek/kerülhetnek olyan extrák is az autóba, amiket gyárilag az adott felszereltségi szinthez nem is lehetett (volna) rendelni. Másrészt bizonyos (jellemzően) külső stílusjegyeket az idők során megváltoztathattak az autón. Itt, hogy az egyik legkézenfekvőbb példát mondjam: első sorban a díszlécek/kilincsek/tükrök „szentháromság” fényezésére gondolok...elvileg bizonyos évjáratokra lebontva nagyjából beazonosítható egy Stilo felszereltsége az alapján, hogy a tükrei/kilincsei/díszlécei fényezettek-e, azonban (lévén, hogy a legöregebb példányok elmúltak 11 évesek) az idők során előfordulhatott olyan, hogy mondjuk egy komoly törés után (nem éppen igényességre vallva) az eredetileg fényezett elemeket matt-feketékkel pótolták (ezzel csökkentve a fényezési költségét a javításnak), vagy, hogy a dolog szebbik oldalára is hozzak példát, a tulaj utólag színre fújatta a kilincseket és/vagy díszléceket, mert neki úgy tetszett (holott pl.: eredetileg az összes külső „díszítőelem” csak az Abarthokon színezett).
Első lépésben, a megjelenés évétől nagyjából 2003-ig három, a kor színvonalán mérve gazdag felszereltségi szint (Active, Dynamic, Abarth) volt kapható, mely ekkor Actual néven kiegészült egy új, sokkal szerényebb induló felszereltséggel, és ekkor némileg módosult az Active és Dynamic alaptartalma is (többek közt kikerült az ASR/MSR). Az Abarth csúcsváltozatot nem bántották, az nagyjából azonos alaptartozékokkal kereste a vásárlók kegyeit a teljes modellciklus alatt. A következő nagyobb változást a 2006-os (utolsó) facelift hozta. Ekkor króm hűtőrácsokat kapott a Stilo, mindegyik modellbe fehér számlapos műszerfal került, az elektromos tükörállító gombok a váltó mögé költöztek (a vezetőoldali ajtóról), illetve itthon szűkebb motor (1.4 16v, 1.6 16v, 1.9 MultiJet 8v) és felszereltség (Active – de butított felszereltség, nem azonos a lentebb bemutatott Active-al, inkább az Actual-hoz áll közelebb) szintekkel volt elérhető az autó.
Actual – 1.2 16v, 1.4 16v, 1.6 16v, 1.9 JTD
A felszereltség része: 2 légzsák, ABS/EBD, elektromos ablakok, elektromos fényezetlen fűthető tükrök, dualogic elektromos szervokormány, fordulatszámmérő, fedélzeti computer, állítható kormány, állítható vezetőülés-magasság, távirányítós központi zár, follow me home (hazakísérő fény), kilépőfény az első ajtókon, rádió előkészítés.
Active – 1.2 16v, 1.6 16v, 1.9 JTD
A felszereltség része az Actual-on felül: 6 légzsák, ASR/MSR (ez 2003-tól kikerült az alapfelszereltségből, csakúgy, mint a Dynamic modelleknél is), elektromos színre-fújt fűthető tükrök, központi zár (de távirányító nélkül), 12V a csomagtartóban, tároló-rekesz a vezetőülés alatt, integrált első ködfényszóró, rádió-magnó.
Dynamic – 1.6 16v, 1.8 16v, 1.9 JTD
A felszereltség része az Active-on felül: színre fújt kilincsek, manuális klíma, plüsskárpit, sportülések (3 ajtós változat) / asztallá alakítható utasülés (5 ajtós változat)
Abarth - 2.4 20v
A felszereltség része a Dynamic-on felül: színre fújt díszlécek, kétzónás automata klímaberendezés, ezüst színű betétek a szellőzőrostélyok körül és a középkonzolon, hátsó spoiler, állítható magasságú utasülés, 16” speciális fényezésű könnyűfém felnik 205/55 R16 gumiabroncsokkal.
Racing - 1.4 16v, 1.6 16v, 1.9 JTD
Valójában ez az önálló felszereltség egy limitált szériás, alaposan felextrázott Actual változat (éppen ezért sokan – pl.: hirdetésekben – Racingnak írnak, olyan Actual – vagy akár Active, Dynamic - modelleket is, melyek ugyanezeket az extrákat tartalmazzák – pl.: limitált Racing változat nem létezett az 1.2-es motorral, de egy felextrázott 1.2 16v Actual tudhatja ugyanezt). A felszereltség része az Actual-on felül: manuális klíma, CD-rádió, sportcsomag (17” könnyűfém keréktárcsák 215/45 R17 gumiabroncsokkal, küszöbspoilerek és hátsó tetőspoiler)
Michael Schumacher - 1.9 MultiJet 16v, 2.4 20v
Ez szintén egy limitált, sokkal kisebb szériában készült változat (egész pontosan 3500 darab készült belőle), így a gyakorlatban sokkal ritkább, mint a Racing. Ismertetőjele a jellegzetes vörös fényezés (mely nem összekeverendő a gyakorlatilag bármely változathoz kérhető „Rosso tiziano” pasztell színnel!), a Lineaccesori-s első- hátsó lökhárító, Lineaccesori-s küszöbspoilerek, Lineaccesori-s hátsó spoiler és Lineaccesori-s 17” könnyűfém keréktárcsák 215/45 R17 gumiabroncsokkal (sokan azt gondolják, az MS széria kiváltságai voltak ezek az egyedi lökhárítók/felnik/spoilerek, pedig már a gyártás legelejétől külön-külön megvásárolhatóak voltak, csak nem a „normál” extralista alapján, hanem a speciális FIAT kiegészítőket tartalmazó Lineaccesori katalógusból), valamint a különböző helyeken feltüntetett „MS logó” (Michael Schumacher aláírásával). Tudomásom szerint kizárólag az erősebbik, 140Le-s 16 szelepes 1.9 MultiJet motorral szerelték a Schumacher Stilokat. A műszerfal tetején középen (a vészvillogó fölött) pedig egy "MS logó" díszeleg, amin szerepel az adott példány sorszáma is.
Felszereltségek

Legújabb tagok
Cobra11ok (2024.12.14)
andras (2024.11.30)
HaLTeX (2024.11.27)
Matyi79 (2024.11.26)
mezzo77 (2024.11.17)
Online tagok
senki
Az oldal felhasználási feltételei
Gyakran Ismételt Kérdések